Így bő egy hónap kimaradás után újult erővel térek vissza….
Kicsit tekerjük vissza az időkerekét mert 1hónap alatt biza sok minden történt a nagyvilágban és velem is:
Dec. 13: Animekari volt a Lurdyban és én is kivonszoltam magam mivel “annyira ráértem”. Összességében jó volt habár odajutni nem éppen egyszerű főleg úgy hogy reggel felhívott az Erik, h bocsi nem jön ezért BKV-val kellett mennünk, de merre is? azt jó lett volna tudni…. csak sikerült elvergődtünk a villamos (ami a Lurdy előtt áll meg) már hemzseget a sok animéstől és cp-től… A MAT pultról csak annyit hogy ezt ugye nem gondolták igazán komolyan?! Egy félköralakú asztalnál már rosszabb választás nem is lett volna, de mind egy sikerült átvergődni a tömeghez és vásárolni is majdnem sikerült, de nem mivel az Árny 12 (akkorra még nem jelent még és azt mondták majd a kövi héten, de mostmár az is tudjuk hogy csak januárban fog kijönni ha kijön egyáltalán) Hell 3-pont elhogyott előttem, a DN DVD box pedig szintén nem volt kinn…. Az AMV dötő legeslegvégére sikerült csak bevergődnünk~hát igen ez nem az én napom volt~, de azért a remek ŐŐöööö-s beszéden már ott voltunk XD Sikerült egy DN -Last Name vetítésre is belógnunk. Hát röviden ennyi.
Dec 20.: Megjöttek a MangaFan cuccaim: Hellsing 3., Death Note DVD box 1-5., Death Note 3., ezzel így nem is lett volna gond ha tényleg minden megjött volna, de a kis ügyesek kihagyták a Hell-t a csomagból…Remek program volt karácsony előtt hivogatni őket, h talán megkéne oldani a dolgot…. de aztán sikerült elérni őket az “francos” csajszi egészen kedves volt és türelmes csak kicsit káronkódós volt és tiszta ideg de 29-ére már megjött rendesen a könyv.
Dec 22.: Korizás: mikor máskor lehetne korizni menni mint 2nappal karácsony előtt a nagy rohanás közepette?! De a lényeg hogy tök jóra sikeredett, még a kori se törte ki a lábam ami egy nagy csoda…! Nóri, Dóri, Linda és a huga meg én voltunk mivel egy csomóan visszamondtak, mivel elv úgy lett volna, hogy 21-én megyünk, de apám áthúzta a számításaimat. Korizás után a lányokkal nekiálltunk vidit vágni infóra de nem igazán haladtunk vele mivel a kicsit Vegas állandóan lefagyogatott. Este még futottam egy remek kört…mivel eszembe jutott, hogy DVD recordert kéne venni még kari előtt ezért elkezdtük felhivogatni az összes nagyobb áruházat, de rengeteg helyen nem is árulták vagy már elfogyott és csak februárban lesznek újra vagy nem is lesznek, de végül is többszöri próbálkozásra felvették az egyik MediaM-ben a telót és azt mondta a pali, hogy még vannnnnnnnnn!!! jupppííí!!! Gyorsan, kalap, kabát és már indultunk is valami világégi üzletükbe, csak az volt a bökkenő hogy már 9is elmúlt…én meg hulla fáradtan a korizás miatt még itt kell kocsikáznunk a “hegyen” és mindjárt zár a bolt is…PF de aztán siker MEGVAN!!
Dec 24.: Karácsony: メリークリスマス (Merii Kurisumasu / Kurisumasu Omedeto) Boldog Karit mindenkinek!!!
Dec 25.: Kari 1.nap: Elindul a rettenetesen erőltetett rokon látogatás… Nagymamámék->Anyám keresztanyáék, ahol egy rettentő unalmas estét töltöttünk el vmilyen borzasztó pogácsa társaságában, de legalább az idegesítő gyerek nem volt ott
Aztán kitalálták hogy csináljam meg a gépüket is ami nem megy…komolyan nem vok én gépszerelő, de még programozó sem!!! De azért megcsináltam.
Dec 29.: Kari apámmal: Ami majdnem össze is jött csak a család másik fele hiányzott…Apán dolgozott, Unokatesóim betegek lettek, de majdnem sikerült.
Dec 30.: Ki a telekre: apám zseniálisan kitalálta, hogy kimegyünk megfagyni a telekre, se melegvíz (ami később lett), se fűtés nélkül (ez is lett 6óra didergés után).
Dec 31.: SzilvESZTER: Először is: 明けましておめでとうございます (akemashite omedetō gozaimasu) B.U.É.K.!!! Visszafogott újévköszöntés apámmal filmnézős, kajálós, tűzijátékos, szolid évvége volt. De nem is hiányzott a nagy bulizás, piálás, részegség és a vele járó macerák. Fellőttünk egy csomó tűzijátékot amin rengeteget derültük mivel nem mind úgy csinálta ahogy kellett volna X)
____________ ____________
Hát röviden ennyi lenne a decemberem jelentem “Pótoltam”. Mindenkinek sok szépet és jót kívánok 2009-re (de furi ezt írni) és persze sok-sok mangát és animét és rengeteg pozitív élményt!!!